Ballagási ünnepély



Minden tanév egyik legszebb ünnepe a végzős diákok ballagása. Hagyományainknak megfelelően idén is közösen köszönt el tanáraitól a 86 nyolcadikos deákos, majd a négy búcsúzó osztály utoljára járta végig az intézmény folyosóit, és vett búcsút iskolájától.

A hetedikesek színes ünnepi műsorát követően Alvári Gergő 8.a osztályos köszönt el társai nevében. Ezt követően jutalmat vettek át azok a diákok, akik tanulmányi, közösségi munkájukkal és versenyeredményükkel öregbítették iskolánk hírnevét. S itt mondtunk köszönetet azoknak a szülőknek is, akik éveken keresztül segítettek, támogattak bennünket.

Külön jutalomban részesültek azok a tanulók, akik munkájukkal segítették a Deák iskola nagy közösségét, a diákönkormányzatot, illetve akik kiemelkedő sporttevékenységükkel jeleskedtek. Az ünnepség keretében a búcsúzó évfolyam nevében Hülber Péter 8.c és Jánoska Viktor 8.d osztályos tanuló emlékszalagot kötött az iskola zászlajára. Nyolcadikosainknak sok sikert kívánunk az előttük álló középiskolai évekre, s az alábbi sorokkal búcsúzunk tőlük:


„Elmúlt, mint száz más pillanat,
De mi tudjuk: mégis múlhatatlan,
Mert szívek őrzik, nem szavak.”


8.a
8.b
8.c
8.d




Osztályfőnök:
Horváth Szilárdné
Osztályfőnök:
Hoffer Gábor
Osztályfőnök:
Mihály Nóra
Osztályfőnök:
Filó Alexandra




Ágh Nóra Borbála
Adamovics Laura
Bodó Boglárka
Bihari Viktória
Alvári Gergő
Belányi Roland
Boncz Adrián
Bodó Henrik Zoltán
Alvári Zsolt
Béres Flóra
Cziráki Botond
Bőczy Olívia
Bacher András
Bodnár Attila Róbert
Gerőfi Patrik Roland
Csom Klaudia Kármen
Balogh Áron Szabolcs
Borsody Viktória
Horváth Miklós
Fenyvesi Petra
Balogh Dina
Bús Iringó
Horváth Villő
Geda Lola Kála
Békési Péter
Frank Zsombor
Hülber Péter
Horváth Károly Brendon
Bojtor Flóra
Janzsó Izabell
Jakab Dorottya
Horváth Péter
Csehi Kinga
Károlyfi Kornél
Kasler-Szabó Dóra
Jánoska Viktor Balázs
Dömény Liliána
Kovács Bálint
Keczer Mira
Kovács Hanna
Egyed Norman
László Miranda
Kemény Patrik
Molchanova Veronika
Gombás Gergő Bálint
Nagy Attila
Kertics Eszter Réka
Nagy Anasztázia
Harnberger Péter
Nagy Rebeka Míra
Kókai Attila Ákos
Németh Nadin
Horváth Loréna
Ráki Rebecca
Kulcsár Dávid
Öcsi Gabriella
Hőgyes Hanna Gréta
Szabó László Alex
Lackenbacher Lázár
Szalai Bálint Ádám
Jakab Örs
Szegedi Levente
Molnár Mira
Vincze Máté
Knoll Levente Balázs
Szlanyinka Máté
Szendrey Olivér

Kocsis Csongor
Zilizi Levente
Tabi Leila

Kovács Fanni Réka

Torda Csanád

Kőnig Veronika Lídia

Üregi Dominik Imre

Kránicz Attila Bence

Varga Enikő

Molnár Gergő



Novák Csongor



Portörő Nikolett



Rádai Olivér



Stumpf Dóra



Szabó Balázs



Szabó Gergő



Szabó Levente



Vuncs Johanna






Képek