Bem József vármegyei matematikaverseny
Az idei esztendőben 29. alkalommal rendeztük meg a Bem versenyt. Az eseményen minden eddiginél több diák vett részt: 45 intézményből 1210 tanuló nevezett.
A tanulók 2-8. évfolyam között, először a körzeti fordulóban oldották meg a feladatsorokat intézményeikben. A feladatlapok javítását követően évfolyamonként az 1-30. helyezést elérő diák került a megyei döntőbe, amelynek helyszíne, a versenyt szervező intézmény, a Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola volt.
A két fordulóban elért eredmények alapján évfolyamonként, az 1-10. helyezett diákok és az őket felkészítő pedagógusok kaptak meghívást az ünnepélyes értékelésre, amit a Deák iskolában tartottak.
Az eseményen köszöntőt mondott Varga Tamás Veszprém Megyei Jogú Város alpolgármestere.
A díjak átadásában közreműködött Varga Tamás alpolgármester úr mellett, Dr. Tóth József Péter a Pannon Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Béd Judit a Székesfehérvári POK munkatársa, Gerstmár Ferenc iskolánk körzetének önkormányzati képviselője, , Schultz Zoltán a Lovassy László Gimnázium igazgatója és Simon Gyula Mátyás SZMV elnök.
Köszönetet mondunk kollégáinknak, a társintézményeknek és támogatóinknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a verseny.
Körzeti központok:
- Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Ajka
- Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Veszprém
- Pápai Weöres Sándor Általános Iskola, Pápa
- Várkerti Általános Iskola, Várpalota
- Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola
Támogatóink:
- Pannon Egyetem
- a Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ
- Veszprémi Tankerületi Központ
- Veszprém Megyei Jogú város
- HARIBO Hungária Kft.
- a Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskoláért Közhasznú Alapítványnak
- Kállay Tamás fényképész
Deákos eredmények
2. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
1. |
Szloboda Zsófia Veronika |
2.a |
Harmati Csilla |
5. |
Voronov Maxim |
2.a |
Harmati Csilla |
7. |
Lindi Eszter |
2.a |
Harmati Csilla |
8. |
Tarsó Réka |
2.a |
Harmati Csilla |
9. |
Wöller Olivér |
2.c |
Földesiné Pethe Andrea |
10. |
Marton Milán |
2.a |
Harmati Csilla |
3. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
1. |
Szabados Kornél |
3.a |
Csatári Éva |
2. |
Forrás Ákos |
3.a |
Csatári Éva |
5. |
Csapai Dominik |
3.a |
Csatári Éva |
6. |
Kőllő Patrik |
3.a |
Csatári Éva |
8. |
Szabó Lilla |
3.c |
Moravetz Andrea |
10. |
Bódis Benjámin |
3.a |
Csatári Éva |
4. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
8. |
Szabó Nóra |
4.c |
Kovács Zsófia |
9. |
Prins Marcel |
4.a |
Kocsárdi Judit |
5. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
9. |
Mixtai Anna Borbála |
5.c |
Bodnár Alexandra |
10. |
Laki Botond |
5.a |
Horváth Szilárdné |
6. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
1. |
Merics Kata |
6.a |
Horváth Szilárdné |
7. |
Szendrey Liza |
6.a |
Horváth Szilárdné |
7. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
3. |
Lajtos Luca Lili |
7.c |
Bodnár Alexandra |
8. évfolyam
HTML Table Generator
Helyezés |
Név |
Osztály |
Felkészítő pedagógus |
1. |
Kránicz Attila |
8.a |
Horváth Szilárdné |
6. |
Alvári Zsolt |
8.a |
Horváth Szilárdné |
8. |
Bacher András |
8.a |
Horváth Szilárdné |
Gratulálunk minden kollégánknak és felkészítő pedagógusnak.
Jövőre találkozunk a jubileumi, 30. Bem versenyen.
Képek