Általános adatok az iskoláról
A 2024/2025-as tanévet 612 tanulóval indítottuk el 25
tanulócsoportban. Közülük 71 első osztályos kezdte meg
tanulmányait három első osztályunkban.
Tanulócsoportjaink átlaglétszáma 25 fő, amely ideálisnak
tekinthető.
A gyerekek nevelését – oktatását iskolánkban – 6 szakmai
munkaközösségben - 51 pedagógus irányítja. Szakos ellátottságunk
100 %-os. Minden tantárgyat, modult megfelelő végzettséggel
rendelkező kolléga tanítja. Munkájukat fejlesztő pedagógus,
logopédus, gyógypedagógus, gyógypedagógiai asszisztens, védőnő,
könyvtáros, pedagógiai asszisztens, és oktatás technikus is
segíti.
Tárgyi feltételrendszerünk jó. Szaktantermek (rajz, technika,
fizika, kémia) mellett három számítástechnika-terem, három idegen
nyelvi terem, multimédia terem, tánc- és drámaterem, jól
felszerelt könyvtár, térben kettéosztható tornaterem,
edzőterem, büfé, ebédlő, orvosi szoba és tágas sportpályákkal,
kültéri műfüves kispályával, padokkal, kerti kiülőkkel,
játszóvárral ellátott udvar áll rendelkezésünkre. Az épület teljes
területén biztosított a wi-fi lefedettség és húsz tantermünkben
található interaktív tábla.
Minden tanítványunk jól felszerelt tantermekben, tiszta és
rendezett körülmények között tanulhat.
Feltételeinken folyamatos, intenzív pályázati tevékenységgel és az
alapítványunkra (Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskoláért
Közhasznú Alapítvány) befizetett támogatásokkal is igyekszünk
javítani.
A Deák iskolában - ahogy erről már a köszöntőben is olvashattak –
több mint negyed százados hagyománynak megfelelően emelt szintű
matematika- és számítástechnika orientációjú képzést ajánlunk. Úgy
gondoljuk, hogy a gyerekek életében a legnagyobb váltás az
óvodából iskolába lépés pillanata. Ezért különös gonddal és
türelemmel kell eljárnunk az átmenet időszakában, törekednünk kell
arra, hogy állandóság jellemezze a gyerekek iskolai életét. Ennek
megfelelően diákjainkat 1-4. évfolyamon ugyanaz a tanítópáros
tanítja iskolaotthonos formában. Tanítványaink – szintén az
állandóság jegyében – négy esztendőn keresztül ugyanazt a
tantermet birtokolják iskolai otthonukként.
Felső tagozaton minden tanulónk saját szekrénnyel is rendelkezik,
amely megkönnyíti számukra az iskolai hétköznapokat.
Iskolánkban kiemelten kezeljük a magyar nyelv és irodalom,
valamint a matematika tantárgyak oktatását. Hisszük, hogy ezek a
tantárgyak biztosítják az alapot minden további „építkezéshez”.
Ezért magasabb óraszámban - és lehetőség szerint csoportbontást is
alkalmazva – tanítjuk ezeket a műveltségi területeket. A
csoportbontások, a fejlesztő foglalkozások, a differenciált egyéni
munka biztosítják, hogy tanulóink egyenletesen fejlődhessenek.
Ennek érdekében a felső tagozaton is „működtetünk” napközit és
tanulószobát, hisz annak ellenére, hogy a tanuló 5. évfolyamba
lép, sok esetben még szükséges a felügyelet, a tanári segítség.
Munkánk eredményességét intézményünk keresettsége
versenyeredményeink, továbbtanulási adataink is bizonyítják. A
gyerekek második évtől játékos formában (dalok, versek, játékok
segítségével) ismerkednek az angol vagy német nyelv alapjaival. A
hatékony nyelvtanulást csoportbontással és emelkedő óraszámmal
(heti 3 – 4 óra) is támogatjuk. A felsősöknek szakköri formában
lehetőségük van az olasz nyelv tanulására is.
Az 1-4. évfolyamos tanulóink a kreatív gondolkodást is fejlesztő
játékos sakkfoglalkozásokon vesznek részt heti egy órában.
Tanítványaink 2-3. évfolyamon testnevelés órák keretében az új
városi sportuszodában úszás órákon vesznek részt.
Informatikában a hagyományos területek mellett a robotika világába
is bevezetjük a gyerekeket.
A délutáni időszakban számos lehetőséget teremtünk
tanítványainknak, hogy érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltságot
találjanak: különböző sportágak edzésein, művészeti és szaktárgyi
szakkörökön vehetnek részt.
A tehetséggondozás érdekében fontosnak tartjuk, hogy tanulóink
részt vegyenek városi, területi, országos megmérettetéseken. Ennek
elősegítésére magunk is rangos városi és megyei versenyeket
szervezünk.
Az elmúlt tanévekben diákjaink különböző szaktárgyi versenyeken,
sportági megmérettetéseken és művészeti eseményeken értek el
kimagasló városi, megyei és országos sikereket. Iskolánk kiemelkedően szerepel a kezdetektől az országos kompetenciamérésen minden tantárgyból: magyar nyelv és irodalom, matematika, természettudomány, angol nyelv, német nyelv, történelem, digitális kultúra tantárgyakból.
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy matematikai
munkaközösségünket Ranolder-díjban részesítette Veszprém város
közgyűlése, kimagasló tehetséggondozó tevékenységéért. Az Oktatási
Hivatal felkérésének megfelelően iskolánk Magyarország azon három
intézménye közé tartozik, amelyik Matematikai Tudásközpontként is
dolgozik. Az elmúlt esztendőkben több kollégánk is rangos szakmai
elismerésben részesült kiemelkedő pedagógiai munkássága
elismeréseként.
Intézményünk az „örökös ökoiskola” cím birtokosa is, kiemelkedő
környezetvédelmi munkánk eredményeként.
Május hónapban a 3-6. évfolyam osztályai a Balaton-felvidéken
tölthetnek el napokat „erdei iskolában”, ahol a természet
értékeivel, szépségeivel ismerkednek meg. 7. évfolyamosaink a
„Határtalanul” program keretében tölthetnek el egy hetet
Erdélyben. Nyáron pedig táborozási lehetőséget biztosítunk
diákjainknak.
A Deák iskola életében fontos szerepet játszik a diákönkormányzat.
Nagyszerű hangulatú események szervezője, lebonyolítója
(diáknapok, suli-bulik).
Kitűnő az iskola kapcsolata a szülői közösséggel. Számos esemény
lebonyolításában dolgozunk együtt (farsang, futónap, társadalmi
munka, kerékpártúra). Évek óta nagy sikerrel rendezzük meg a
szülők-nevelők bálját.
Mindezek mellett igyekszünk kapcsolatainkat bővíteni, a meglevőket
folyamatosan frissíteni: óvodák, iskolák, kulturális intézmények,
sportegyesületek, civil szervezetek, támogatók körében egyaránt.
Büszkék vagyunk arra – diákként, szülőként és pedagógusként
egyaránt – hogy ennek a közösségnek a tagjai lehetünk. Egy olyan
közösségé, melyet a sikerek, kiemelkedő eredmények mellett vidám,
színes „deákos hangulat”, diákélet jellemez a mindennapok
során.
Tisztelettel:
igazgató